Az elmúlt napokban egy sor elég személyes dolog történt velem, velünk. Megszületett Bercel, aláírtuk a hitelszerződést a bankkal, és a mai napba pedig egy kis szomorúság vegyült. Judit barátnőm a nyáron férjhez ment japán barátjához és a mai napon utazott el végleg, és költözött ki Japánba. Egyrészt nagyon örülök, hogy teljesülnek az álmai, de az örömbe egy kis egoista szomorúság is vegyült, hogy mostantól nem túl sűrűn fogunk találkozni. Beszélgetni persze lehet, de azért a 8 órás időeltolódás nem könnyíti meg túlságosan a helyzetet.
Tudom, hogy japánban a karácsony nem egészen olyan mint itthon, de ahogy az adventi koszorún égnek a gyertyák és szimbolizálják a várakozást, mi ezentúl arra is várunk, hogy hazagyertek.
(Vagy mi tudjunk kimenni hozzátok! :)
The past few days some personal thing happened to me, us. Bercel born, we signed the contract with the bank, and today a little sadness came to me. My friend Judith married his Japanese boyfriend in the summer, and today she moved to Japan. I am very happy they found each other, but the joy is mixed with a little egoistical sadness: we can not meet often from this time. Of course we can talk on the phone or skype, but the 8-hour time difference would not make it too easy.
I know Christmas in Japan is not like Christmas at home, but as we burn the candles on the Advent which symbolize the expectation, we are now waiting you to come home too.
(Or we can go out to you :)
Christmas cactus and home made advent wreath
Read More
.png)
Follow
